Chapter Seven.: Who are you?!

Sziasztok! Rettentően sajnálom, hogy sokkal kevesebb az érdeklődés a blog iránt. Ez a rész, már régóta kész van, de én csak vártam, és vártam, hogy legyenek még kommentek, vagy pipák, vagy feliratkozók. És lett? Nem. Ezt nagyon sajnálom. Azért nagyon remélem, ez a rész nagyobb sikert fog aratni.
Puszil.: Reby Payne

                                             

Könnyű szerrel félelembe lehet esni. Abból való kiszabadulás, az igazi
nehézség.

Láttam, ahogy apám közvetlenül az ajtó előtt ül, és a fejét fogja. Nem szóltam hozzá, csak ki mentem az erkélyre. De bár ne tettem volna... Harry volt ott. Nem is az erkélyen. Hanem a parkolónál. És, hogy kivel? Azt nem tudom. Egy lánnyal. Ideges lettem, és gondolkodás nélkül, kimentem a szobám elé. Apám az ajtó előtt ült. Mint ha ott sem lenne, elmentem mellette, és lerohantam a lépcsőn. Ő jött utánam.
- Ayana! Kicsi lányom! Mondj, valamit kérlek! –kérlelt apám
- Apa! Kérlek, menj el! Ennek most nem itt van a helye. Majd mesélek. De most menj! –mondtam, majd kinyitottam a bejárati ajtót. Ő pedig hallgatott rám, és kiment.
Elkezdtem gondolkodni. De nem jutottam semmire. Én pedig csak egyre inkább ideges voltam. Felmentem, és lezuhanyoztam gyorsan. Zuhanyból kiszállva, testemre tekertem a törülközőt, és a gardrób felé vettem az irányt. Egy farmer- atléta- piros bőrdzseki mellett tettem le a voksom. Egy gyors szempillaspirál, tus, szájfény, majd egy kis haj áthúzása vasalóval, és készen is álltam. Az akasztóról lekaptam Gemma piros lakk táskáját, és lefelé vettem az irányt. A dohányzó asztalról, mindent belesepertem a táskámba, amire csak szükségem lehetett. Majd felvettem a piros tűsarkúm, és tárcsáztam Gemmát.
- Halló? Ayana? Te vagy az? –szólt bele vékony hangom Gemma.
- Igen! Gemma! Dolgozol? –kérdeztem lihegve, ugyanis kifejezetten nehéz volt magas sarkúban futni a kocsim felé.
- Nem! Vagyis igen. De most a Starckbuks- ban vagyok, ebédszüneten. Baj van?
- Nem! Vagyis, talán. Figyelj, odamegyek, és mindent elmondok, jó? –kérdeztem
- Persze! Gyere drágám!
- Rohanok, de most leteszem, mert vezetek! Na, szia! –köszöntem el tőle. A nagy forgalom miatt, nagyon lassan jutottam el Gemmához. Teljesen feszült voltam. De vajon miért? Miért idegeskedek, mert láttam Harryt egy lánnyal…

*Gemmával*

- Egy sima forró csokit szeretnék!
- Rendben, máris hozom! – szólt a pincér.
- Köszönöm!
- Most már mondj valamit, kérlek! – kérlelt Gemma.
Szépen elmeséltem neki, mi is történt otthon azóta, amióta elment dolgozni. Milyen rövid idő, és mennyi dolog történt. Kicsi a világ.
- És most mit akarsz tenni?
- A segítségedet szeretném kérni.
- Vagyis? Segítek én mindenben, de ne csinálj őrültséget Harry miatt! – nyugtatott Gemma.
- Nem mesélt neked valakiről Harry? Lányról pontosabban. Vagy aki ott van a közelben. Vagy nem tudom! Segíts, kérlek!
- Hölgyem! A forró csoki.
- Köszönöm szépen, biztosan nagyon finom! – mosolyogtam a pincérre.
- Kisasszony! Baj van? Tudok segíteni? Talán nem ezt kérte? – tette fel a meglepő kérdést a pincér.
- Uram! Semmi baja! Ennek most nem itt van a helye! És semmi köze hozzá! Tudja mit? Csomagolja, be kérem a süteményemet, és tegye egy elvihető, termosz pohárba a forró csokit!
- Eléggé durván reagáltál.. – próbáltam közbe szólni. De Gemma mint ha észre sem venne. Az úr, hozta a csomagolt dolgokat.
- Tessék! Nem kell visszaadni, köszönöm! – Gemma eléggé furcsán reagálta le ezt a szituációt. Még sosem láttam ilyennek… Ezek szerint, nem szereti az ilyen helyzeteket.
- És most? – kérdeztem Gemmára nézve, immáron a kocsiban ülve.
- Megcsörgetem Harryt. – válaszolt, majd elővette telefonját. Kihangosította. Hallatszott, ahogyan csörög, de válasz nem volt.
- Szuper! És most?
- Hívd fel te!
- Ugyan! Ha neked nem veszi fel, nekem sem.
- Jó, akkor tudod mit? Menjünk haza, és majd ott eldöntjük, hogy mi legyen.
- Nem fogok haza menni! Én most tenni szeretnék valamit, az ügy érdekében! – szóltam kissé hangosan Gemmához.
- Én pedig haza fogok menni! Vigyél haza, most azonnal!
- Jó… De előbb beugrok a boltba. Ha nem vetted volna észre, üres otthon a hűtő.



*bolt parkolójában*

- Bemegyek! Maradj itt. Gyorsa leszek. – ígértem Gemmának.
- Rendben, addig én még megpróbálom, Harryt megcsörgetni. Fejezte be Gemma én pedig kiszálltam a kocsiból. A kezembe véve egy kosarat, bementem a bejárathoz, és elővettem a táskámból, a körülbelül már egy hete megírt listát. Hát, igen. Azóta nem mentem el a boltba. :D
A bevásárló listát nézegetve, csak arra lettem figyelmes, hogy egyedül én vagyok a boltban. Lehet rosszul láttam, ezért, hogy megbizonyosodjak, arról, h rosszul látok, elindultam körbe jármi a kicsike boltot. Megrémültem. Sehol senki. A kosarat letettem, mert az akadályozott a folyamatos mozgásban. Csend volt. Csak cipőm kopogását hallottam. Már szinte futottam. De még mindig sehol senki. Kiabálni nem mertem. De jobban tettem volna. Ugyanis egyik pillanatról a másikra, ezt már nem tehettem meg…